Zárás2015.11.04. 17:11, Camil
vagy mi
Aki követi az oldalt, az könnyen észrevehette, hogy egy ideje nem volt szó szerint semmi. El lett hanyagolva az oldal, ezen nincs mit szépíteni(miközben a másikkal is rengeteg dolgot terveztem azért). Tudom, úgy kezdődik ez az egész bejegyzés, mintha törölném az oldalt, de nem fogom. Egy részről nem vagyok gyerekgyilkos, másrészről nekem fájna, hogy ilyen sok munkát csak úgy a kukába dobnék, arról nem is beszélve, hogy ezt a helyet a rajongóknak hoztam létre, így nincs jogom önkényesen levenni a hálóról ezt az oldalt. Na, nem mintha nem lenne elég hely az AHR-fanoknak, ha csak a G-Portál szerverét nézzük is.
Jó, jó, beszéltem én már mindenről csak arról nem, hogy miért is teszem azt, amit. Tehát, aki kíváncsi, hogy miért teszem és még mindig olvassa az írásom, annak elárulom, hogy hív az élet és túl sok dologról kell gondoskodnom, amit az oldal normális nevelgetése mellett nem nagyon tudok egyelőre megtenni - annyi szabadidőm jelenleg azért nincs(magyarul van jobb dolgom is, mint szerkesztgetni, sajnos). Vagyis, megtehetném, csak még abnormálisabb alvási szokásaim lennének, mint most. Úgyhogy arra a döntésre jutottam, hogy nem igérgetek semmit, hanem bezárom az oldalt ideiglenesen és ha majd lesz időm rá, akkor ismét törődni fogok vele.
Ezt a bejegyzést most azért írtam, mert legutóbb, mikor nem volt egy jó ideig semmi aktivitás itt, nem írtam miért és hogyan és ezt egy kedves ismerősöm meg is mondta nekem.
Szeretnék minél hamarabb visszatérni ide, mert nagyon hozzám nőtt az oldal és ez a kis közösség.

#542015.10.04. 15:11, Camil
I came in licke wreeecking baaaaall
Végre megírtam azt a cikket, amit már egy ideje szerettem volna :D Huh. Kiderült, hogy tényleg feltörték Ayame oldalát, de megoldódott, úgyhogy minden oké. Viszont! Egy nagyon új dolgot hoztam most, amit már szintén egy ideje szerettem volna felrakni, az pedig a Fanfic-részleg. A leírása bal oldalt található a Chat alatt, de azért itt is elmondom, hogy ide lehet küldeni az AHR-rel kapcsolatos írásokat , amiket szeretettel várok a rajongóktól ^-^
Az este új képeket is rakok fel.
ÚJ és változás alá került modulok:
>Fu traumája<
>Fanficek<
#532015.10.04. 09:34, Camil
wáááááááááá
Tudom, tudom. Nem véletlen és nem lustaságból nem voltam itt már hosszabb ideje. Tudni illik két hétbe belesűrítettek nekem egy kirándulást a sulival és egy konferenciát az ország másik végébe. Vicces volt. Kibírtam én net nélkül, annyira nem vagyok függő(a zene mindig, minden helyzetben megment) és sikerült végre egy olyan emberrel beszélnem, akivel ennyit még soha, csak hát az oldalt nem szeretem elhanyagolni. Valahogy megoldhattam volna, csak mikor megoldhattam volna, épp a betegség kellős közepén voltam és akkor rám jött ez a bizonyos "Man, I don't give a fuck" feeling, kikapcsoltam a gépem, bevettem a gyógyszerem és mentem aludni. Ezért hanyagoltam el pár dolgot, mint például egy kedves cserém. Vagy nem cserém, who knows. Na, de a terveim még mindig megvannak, már csak meg kell valósítanom őket.
A másik dolog, amit szerettem volna ide írni pedig az, hogy chatben olvastam, hogy valaki feltörte Ayame oldalát(most, hogy igaz-e vagy sem, annak majd én utána járok). Bárki is volt az és bármi is legyen az igazságtartalma, ez nagyon nem vicces. Először is, sok-sok munkát fektetett ő az oldalába, hogy ott legyen, ahol most van és annak ellenére, hogy voltak, akik azt mondták, hogy ne törődjön annyit az oldalával, ő mégsem adta fel. Ha feltöröd az oldalát, akkor az ő és a munkája iránti tisztelentlenséget fejezed ki, ami lássuk be, nem szép és nem gerinces dolog. Úgyhogy ha valaki tényleg feltörte, az legyen szíves ezt abbahagyni.
Hozok ma frisseket a rajongóknak. Remélem, nem úgy történtek a dolgok, ahogy gondolom.
#522015.09.22. 20:42, Camil
da AHR.GP
Amikor az ember azt hinné, hogy a hülyék nem fáznak meg...
Na? Ki betegedett le még az elmúlt egy hét során? :D Errefelé mindenki döglődik. Sorra hull ki az osztály, eskü. Aki pedig nem esett még ki a survival game-ből, az is beteg, csak vagy jól bírja a strapát, vagy simán túl felelősségteljes. Sigh. Na szóval! Így a hét elejére hoztam két új cikket, amik közül egyik sem számottevő, viszont szükségesnek éreztem az oldalnak. Továbbköltöztettem a költöztetni való képeket(de még mindig nincs kész) és még módosítottam pár dolgot. Tegnap hirtelen megrohantak az ötletek, ahogy a szobám közepén álltam, szóval még fogok újdonságokat hozni számotokra... Tényleg.
Addig is legyen szép hetetek!
Új modulok:
>Helyezések<
>Cica<
#512015.09.20. 19:53, Camil
gyermek, felnőtt kedve jó~
Ahogy ezt a képet néztem, totál elöntött a nyugalom.
Most végre hoztam valamit, ami tényleg az oldallal kapcsolatos. Tehát, ahogy dolgaimat végzem így a modulokkal stb, mindig rájövök, hogy rengeteg feltöntendő kép vár még az oldalamra. Tudom, tudom, nem csak képeket kéne, de valahogy az is egy olyasfajta alap. Készül a lista az elkövetkezendő cikkekről, bár a most következő hét elég érdekes lesz. Mindegy, megoldom. Amúgy ez a fórum pusztán ilyen "tester" jellegű, semmi komoly. Ha két hónapon belül senki más sem regisztrál rá, akkor törlöm. Nem ide tartozik még, hogy újraindítottam a KnT.GP-t. Lett egy ilyen ketchupdesign a külsejéből, a belsején persze a következő héten dolgozni fogok. A hét második felével kapcsolatos dolgokat meg majd meglátjuk :D
#502015.09.19. 17:01, Camil
ÖTVEEEEEN (if you know, what I mean)
Nem, még mindig nem tűntem el az éterből :DD Bocsi.
Azért nem voltam a héten aktív, mert bizonyos problémák léptek fel errefelé, mármint itthon, és amiatt géphez alig nyúltam, nemhogy ide. De azért az egyik napon, mikor a klaviatúrához vetemedtem, elvetemült ötletem támadt. Mi lenne ha lenne egy fórum az AHR rajongóinak? És így, már azza a lendülettel készítettem is egyet. Remélem, elnyeri a teszéseteket. Viszont még eközben észrevettem, hogy rengeteg képet tölthetnék még fel a Képek közé, új modult viszont az ígéreteim ellenére nem sikerült hozom :( Csak sikerül előrukkolnom még valamivel, igyekszem minél több infot gyűjteni nektek ^^
A Fórumot pedig azért hoztam létre, hogy legyen egy hely, ahol a magyarok is ki tudják beszélni az élményeiket és gondolataikat az Ao Haru Ride-dal kapcsolatban. Hiányoltam egy ilyen helyet, nem is találtam, így létrehoztam.
A linkje mostantól kezdve oldalt lesz a naviban. Nézzetek be, ha kedvetek tartja.
#492015.09.13. 10:35, Camil
I don't wanna go to school, I just want to break the rules~
Én ezen a képen úgy röhögtem, mikor megláttam, hogy aztapaszta.
No, amint ígértem, a karbantartás megvolt, átnéztem minden menüt és modult, kicsit javítottam ezen, kicsit módosítottam azon és így tovább. Viszont még mindig nem ígérhetem, hogy helyesírási hibáktól mentes az oldal. Ennyire részletesen nem jártam utána a dolgoknak, majd legközelebb. Tovább költöztettem a képeket az újonnan belakott photo sharing site-ra, amit majd a költöztetést után ki is teszek a linkek közé, ide a bal oldalra.
Mindezek mellett még egy új modullal bővült a Seishun menü. Írtam a Light novel-ről egy kis cikket, sajnos nem lehetett róla sokat írtni, ahogy megtudni sem. Ééés még átköltöztetés közben tettem fel pár új képet Toumához és Youichihez. További képtárbővítés várható a mai napon és a jövő héten, de ez csupán mellékes.
Módosításra került és új modulok:
>Info<
>Dizájnok<
>Kikuchi Touma<
>Tanaka Youichi<
>Cím<
>Light novel< ÚJ!
|